John Keats versei

Amikor először pillantottam Chapman Homéroszába

(On First looking into Chapman’s Homer)

Beutaztam a dúsgazdag világot,
s megnyílt előttem sok szépséges állam,
megfordultam több sziget-tartományban,
hol Apolló-hű költők a királyok.
Hatalmas tájról jöttek híradások,
hol vak Homérosz trónol birtokában;
tiszta derűjére mégsem találtam,
míg Chapman bátor szóval nem kiáltott.
Én meg – mint aki égre néz s befog
egy új bolygót a távcső-optikán;
vagy mint Cortez, amikor sas-konok
szemébe tűnt a Csendes-óceán –
körötte csend, s a döbbent zsoldosok
tekintete, Dárien hegyfokán.

A Parthenón szobrairól, amikor először láttam őket

(On Seeing the Elgin Marbles on the first time)

Nekem ez túl sok – a halál nehéz

és nyomaszt, mint egy akaratlan álom,
istentelen magas csúcsokra vágyom,
s mind arra int: legyek meghalni kész,
mint beteg sas, mikor az égre néz.
Mégis, megvan finom vigasztalásom:
sírok, hogy hajnal jön a láthatáron,
szélfújta, friss – de nekem ködbe vész.
Agyamban fátyolos fantáziák,
amikkel vak viszályba kezd a szív;
e csoda rám révületet bocsát,
mely görög nagyszerűségre vetít
rontó időt – hullámzó óceánt –
napot – egy nagyság árnyékképeit.

Leülök, hogy újraolvassam a Lear királyt

(On Sitting Down to Read King Lear Once Again)

Aranyszavú románc, lantpengető!
Tollas szirén! Királynő messzi tájról!
E téli naphoz muzsikád nem áll jól,
hallgass! regéidet ne vedd elő:
mert most a vad vita, a perzselő,
érző anyag s végzet közt újra lángol;
megint alázattal veszek a fáról,
melyen Shakespeare fanyar gyümölcse nő.
Költővezér! S ti, albioni felhők,
– örök, mély témánk tőletek fakad –,
ha bejártam az ősi tölgyes erdőt,
ne kergessek már meddő álmokat.
Új szárnyat adjatok, s ha tűzbe vesztem,
szálljak, legyek főnix, fékezhetetlen.

PÉTI MIKLÓS FORDÍTÁSA

(Megjelent az Alföld 2022/8-as számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Végh Kata munkája alapján készült.)

Hozzászólások